Az Újrafestés c. kis írás egy régebbi Oázis újságban, a magyar Schönstatt mozgalom lapjában jelent meg.
Most újra rábukkantam, és szeretettel közlöm.
Íme:
„Újrafestés”
A láng egészen hirtelen csaphatott fel – valójában persze ezt nem is tudhatom, mert nem látta senki, hiszen éppen senki sem volt a konyhában. Feleségem alágyújtott az olajos serpenyőnek, majd kiment a konyhából, talán a telefon csörrent meg, és kiszaladt, hogy felvegye, és egyszerre elfeledkezett róla. Mire eszébe jutott a tűzhelyen hagyott olajos serpenyő, már méteres lángok csaptak ki belőle, és nehéz, zsíros, fojtogató füst lepte el a konyhát és étkezőt. Szerencsére a fiam által a kertből hamarjában behozott lapátnyi homok és a széles karimájú fedő, melyet feleségem végül sikerrel rádobott a tűzhelyre, eloltotta a tüzet.
A nagyobb bajt sikerült elkerülni: őszintén örültem, hogy csupán a konyha és az étkező úszott a zsíros, lemoshatatlan koromban, és sem személyi, sem nagyobb dologi kár nem keletkezett. Aztán, bár rondák, büdösek voltak a falak, bő fél éven át húztuk-halasztottuk a helyiségek kifestését, mert hát annyi más fontosabb dolog történik egy ilyen nagycsalád életében, mint ez! Meg hát annyi macera van egy ilyen festéssel, mennyi leszerelni, felszerelni, pakolni és takarítanivaló! Valahogy nehezen tudtuk rávenni magunkat a kényszerű munkára. Aztán eljött a nyár – több gyerek itthon, de sokan távol –, és a feleségem elhatározta, most nekilátunk… De apát most hagyjuk ki ebből, hiszen annyi munkája van – még nyáron is!
Így aztán rám csak a nehezebb polcok, szekrények, asztalok meg a villanyszerelési munkák jutottak, minden mást a „lányok” végeztek, nagy lelkesedéssel! Ők szerezték be a festéket, az ecseteket, a tisztítószereket, és ők láttak neki a festésnek – volt is nagy pancsolás! Aztán most, hogy oly sok mindent szét kellett szedni, át kellett pakolni, nem volt hiány újító ötletekben sem! Erre a falrészre, ide más szín kellene, ezt a boltívet kiemelhetnénk egy kis sárgás árnyalattal! Ha már az étkező megvan, miért ne kennénk egy kicsit az előszobára is meg a lépcsőházra! Anyu, én ki szeretném festeni a szobámat! Egy gitárt szeretnék felpingálni az ágyam fölé! Mennyi nevetés, csapongó csivitelés, milyen vidám, alkotó jellegű és közösségteremtő munka kerekedett mindebből!
Eljött a szombat, és a frissiben visszarendezett konyhában apa főzte az első ebédet, míg a lányok még az étkezőben serénykedtek. Este pedig, a közeli gyorsétteremben vásárolt jutalomvacsora után, ahogy hazafele ballagtunk, a feleségem megjegyezte: Milyen szép, hogy most, amikor már csak pár nap választ el minket attól, hogy az utolsó hitelrészletet is kifizessük, és a ház teljesen a miénk legyen; éppen most belülről is megújult, megszépült a lakásunk!
Ahogy átgondoltam ezeknek a napoknak az eseményeit, a sok munkát,bosszúságot, a sok örömet és nevetést, feltettem magamnak a kérdést: mit üzen mindezzel a jó Isten az én életem számára? A családnapokon gyakran kapunk buzdítást arra, hogy találjuk meg az újrakezdésünk, szeretetünk felújításának, felizzításának motiváló szavait, mondatait. Azokat a személy szerint nekem szóló szavakat (hiszen minden embert más és más tud lelkesíteni), amelyek erőt adnak a továbblépéshez. Mert hát az életünk is bekormozódhat ragacsos, zsíros, nehezen lekaparható korommal a hétköznapi életünk során! Ilyenkor pedig újra kell kezdenünk – tulajdonképpen minden nap, minden reggel újra kell kezdenünk a szeretetet. Tilmann atya egyik e-mailen küldött heti válaszában arról ír, hogy a rossz hangulatok esetében jól jöhet a birkózónak mondott figyelmeztetés: „Vigyázat, csípődobás!” Az irányt változtató, az élete váltóját új irányba igazító ember pedig használhatja talán a GPS oly sokszor bosszantó, ám sokak számára talán motiváló szavát: „Újratervezés!” Nos, az én életemben most, ahogy a frissen fehérre festett konyhánkra, étkezőnkre, előszobánkra tekintek, egy új motiváló szó jelent meg, amely segít, ha kormosnak találom a szívemet: „Újrafestés”!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése