Minden hóra fordul...
Úgy alakult, hogy az idén nem tudtunk elmenni a plébániánk családjai által szervezett szokásos sítáborba. Az időpont sem esett egybe az iskolai síszünettel, és a családi kassza se viselte volna el a költségeket. De a síszünetben mégis kellett valami program a gyerekeknek, ugyanakkor volt egy bakonybéli meghívásunk egy jóbarát házába, ahol egy pár napot eltölthettünk, így hát leutaztunk teljes sífelszereléssel Bakonybélbe azzal a reménnyel, hogy majd Eplényben síelünk két napot. Velünk jött édesanyám (a nagymama) és feleségem húga a férjével.
Zuhogó esőben pakoltunk össze, és zuhogó esőben értünk a szálláshelyre. Hogyan lesz itt síelés, hiszen a maradék hó is tiszta latyak lesz ebben borzasztó zuhatagban – kérdezgettük aggódva egymást, ahogy a leutazásunk estéjén a pápai gyógyfürdő forró vizű medencéjében áztattuk fáradt tagjainkat. A szálláshelyre visszaérve aztán egymás után kerültek elő az komódfiókból a különböző prospektusok, programajánlók. Rokonaink alternatív programokat kerestek a következő két napra, mert annyira biztosak voltak benne, hogy itt – ebben az időben – síelés nem lesz!
– De hát talán várjuk meg a holnap reggelt – javasoltam, – hátha mégis csak tudunk síelni...
Sógorom különös tekintettel nézett rám. Ismertem már ezt a tekintetet. Akkor is így nézett rám, amikor egyszer kijelentette, hogy ő nem érti, hogy lehetek én ilyen naiv, ilyen optimista. Nem mondom, hogy rosszul esett akkor ez a kifakadása, mért éppen abban az időben egy erősen depressziós korszakomat éltem...
De hát nem azt tanultuk-e Kentenich atyától, hogy hagyjuk magunkat a Gondviselés által vezetni? Hogy figyeljük az isteni közreműködés jeleit az életünkben? Hogy ne görcsöljünk már annyit, hanem hagyatkozzunk rá az Atya akaratára? Hogy növesszünk antennát, amellyel fogni tudjuk az égi sugallatokat? És nem ilyen égi jel-e ez az eső? Hiszen mi kell ahhoz, hogy ez az eső átforduljon havazásba? Csak egy kis lehűlés, igaz, a meteorológusok nem sok jóval biztattak e téren. De hát mi mégis csak a Bakonyban vagyunk! Itt bármi előfordulhat. Nem azt kéri-e éppen most tőlünk a Mennyei Atya, hogy ne tervezgessünk, ne görcsöljünk, csak egyszerűen bízzuk rá magunkat?
Ez volt az a pont, amikor határozottan azt éreztem, hogy másnap havazni fog, és nincs miért aggódni.
– Ne féljetek, mondtam. Bízzunk a jó Istenben! Meglátjátok, holnapra minden hóra fordul! Csak imádkoznunk kell érte...
Így is tettünk: az esti imában havat kértünk másnapra.
Amikor reggel kinéztünk az ablakon, hófehér tájat láttunk magunk előtt, és szakadt a hó. Két napig egyfolytában szakadt. Pontosan addig, amíg Eplényben síeltünk. A végén már sok is volt belőle, hiszen alig lehetett közlekedni az utakon, és egy jó adag áramszünetet is kaptunk a leszakadt villanyvezetékek miatt. A végén a sógorom azt javasolta, hogy most már kezdjünk el imádkozni a havazás elállásáért...
Köszönjük Istenünk ezt a leckét, hogy megtanítottál minket bíznunk Gondviselő szeretetedben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése