„A Szűzanya küldi”
A címben olvasható rövid „közleményt” írtam be a megfelelő mezőbe, mielőtt az utalást indító „Küldés” gombra rákattintottam volna a bankom internetes képernyőjén.
Néhány nappal korábban segítségkérő e-mailt kaptam. Naponta fél tucat ilyen levél vagy telefonhívás érkezik (és jaj, többnyire a déli órákban!), és a legtöbbjükre lelkiismeret-furdalás nélkül nemet tudok mondani. Gyakran ugyanis már az első mondatoknál kilóg a lóláb: „Februárban beszéltünk, kedves uram, és akkor megígérte, hogy egy szerény összeggel támogatni fogja az alapítványunkat”; „Drága hölgyem, ne is folytassa!” válaszolok ilyenkor: „Mindketten tudjuk, hogy amit most mondott, az hazugság. Valószínűleg nem beszéltünk egymással, de ha mégis beszéltünk volna, az biztos, hogy én nem ígértem semmit, mert elvből sohasem teszek ilyet. Vajon helyes-e, érdemes-e egy nemes célra hazugsággal gyűjteni adományt? Azt hiszem, ez az a pont, amikor meg kell szakítanunk ezt a beszélgetést.” Katt! Mégis mit képzelnek ezek?! Azt hiszik, hogy ha valaki vállalkozó, akkor óriási pénzkupacokon ül otthon, mint Dagobert bácsi?
De ez most más volt. Ez az e-mail egy baráttól jött, aki azt nyilatkozta, hogy személyesen ismeri a bajbajutott négygyerekes családot. A legkisebbik lány angliai szívműtétjére gyűjtenek. A TB támogatja ugyan a műtétet, de a családnak a kísérő családtagok útiköltségét magának kell összegyűjtenie. Ahogy a levelet olvastam, a képeket nézegettem, éreztem, hogy megérint ennek a családnak a gondja. Tudtam, hogy most muszáj lesz valamennyit adnom. De mégis mennyit? Öt, tíz, húszezret? Mennyit bír el a havi költségvetésünk? És ha megint túlköltekezünk, mint múltkor, amikor egy közeli rokon hiteltörlesztésébe segítettünk be, és utána hónapokon át küszködtünk a családi háztartás egyensúlyának helyreállításán? Azt mindesetre eldöntöttem, hogy valamit adnom kell, de hogy mennyit, azt még nem tudtam. Szűzanyám segíts!
A férfiember a tényekhez, a konkrét, valós dolgokhoz vonzódik, és csak akkor szól, ha már jól átgondolt mondanivalója van. Nos, én sem vagyok az a hangosan gondolkodó típus! A Szűzanyával is inkább a szemkontaktust tartom; keveset (talán néha túlságosan is keveset) beszélgetek vele, ugyanakkor gyakran vagyok tudatában a jelenlétének az életemben. Nincs ehhez szükség túl sok szóra, hiszen már átadtam neki „szememet, fülemet, számat, szívemet és egész lényemet” a Szeretetszövetségben, vagyis, ha már egyszer a „birtoka és tulajdona” vagyok, akkor életem minden eseménye mögött ott van az ő gondoskodó szeretete, nevelői akarata.
Most sem terjesztettem elé szándékomat, töprengésemet hosszas, bő lére eresztett könyörgésekben, egyszerűen csak élt bennem a vágy, hogy egy adománnyal segítsek ezen a bajba jutott családon, és a dolog hogyanját és számszerűségét egyelőre nyitva hagytam. Ám amikor másnap délben (ó, hogy boldog-boldogtalan mindig éppen a Déli Krónika idejében telefonál!) megcsörrent a telefon, és egy sürgős, még aznapi közjegyző előtti tolmácsolással bíztak meg, rögtön olyan érzésem támadt, hogy ez nem véletlenül történt. Ahogy gyorsan magamra kapott öltönyömben a metrón zötykölődtem a megbeszélt helyszínre tartva, határozottan éreztem, hogy ezt a váratlan, extra munkát a Szűzanya szervezte, mégpedig azért, hogy bevételét ennek a családnak adjam adományként. El is határoztam már ott, útközben, hogy ezt fogom tenni: a munkám eredményét (amelyet nem becsültem túlságosan nagy összegűre) erre a szándékra fordítom majd.
A munkám végeztével aztán az ügyfél szokás szerint megkérdezte, hogy mennyivel tartozik. Én nem akarva visszaélni a helyzettel, a szokásosnál szerényebb összeget neveztem meg, mire az ügyfél nyomban ráncolni kezdte a homlokát. (Ajjaj, csak nem mondtam túl sokat?) A pénztárcájában kotorászott egy darabig, majd az általam megnevezett összegnek felfele kerekítve is a dupláját nyomta a kezembe... Hitetlenkedve vettem át a pénzt, de az ügyfél ragaszkodott hozzá, hogy elfogadjam. Ekkor eszembe jutott, hogy ez végül is a Szűzanya pénze, és ezt ő szervezte, ő küldi annak a bajba jutott családnak...
Lám, aki Mária ügyében fárad, annak munkája eredményét Úrnőnk és Anyánk szívesen megduplázza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése