Ezt 2012. február elején "költöttem". Akkor már javában zajlottak a mostani folyamatok a politikai színtéren. Az írás célja a felrázás, a lélekemelés volt. Bárcsak megtérne Istenéhez ez a nép, ez a nemzet!
[Amint arról a közelmúltban olvashattunk, a Pilisben végzett ásatások során egy elveszettnek hitt prófétai beszédből került elő egy töredék. A szöveg próféta-szerzője, keletkezésének körülményei és kora sajnos ismeretlenek. Egyes kutatók azonban rámutatnak arra, hogy az írás ma sem veszített aktualitásából. Változtatás nélkül közöljük most a teljes olvasható szöveget.]
Ezt mondja az Úr: Én népem, miért fordulsz el tőlem? Mit tegyek, hogy felébresszelek halálos álmodból, hogy magamhoz térítselek, én népem?
Ha rád tekintek, undorral fordítom el tőled arcomat! Harag lobban keblemben, el akarlak pusztítani, legszívesebben kitörölnélek benneteket a népek lajstromából. Miért tetted ezt velem? Miért nem valósítottad meg rólad szőtt fenséges tervemet?
Most hozzám kiált népem, de én befogom fülemet, hogy ne halljam panaszát!
Most perre hív, sorolja megpróbáltatásait. Igazságtalan vagyok, mondja az én népem, és azt kiáltja felém, hogy elege van a nyomorúságból, amelyet rá küldtem, hogy már megbűnhődte ő a múltat, s jövendőt. Hát legyen, kiállok a perre, jöjjenek a föld népei mind, és lássák, mennyire igazságos az Úr az ő népével! Gyertek ide mind, föld népei, lássátok, hogyan felel meg az Úr, a világmindenség királya, a Mindenható, az ő szemtelenül perelő népének!
Azt mondjátok hát, hogy megbűnhődtétek a múltat és a jövendőt. Nos, valóban rengeteg megpróbáltatást küldtem rátok a múltban, de vajon hatottak-e fenyítéseim? Megváltoztattátok-e valaha is útjaitokat, én népem? Visszatértél-e hozzám, amikor megfenyítettelek? Elhagytad-e valaha is bűnös útjaidat?
Nem inkább sajnáltattad magad? Nem inkább átírtad, álomszerűen dicsővé és hősiessé tetted múltad küzdelmeit, és felejthetővé nyomorúságait, csak hogy ne kelljen szívedet felém fordítanod? Megtépted ruhádat és felém kiáltottál, felsoroltad múltbeli szenvedéseidet, és segítségemet kérted – de a szíved távol maradt tőlem. Én mégis megkönyörültem rajtad, és enyhítettem sorsodon, kiszabadítottalak újra és újra elnyomóid igájából, köntösömet terítettem rád, hogy megóvjalak, de te mégsem fordultál hozzám! Amikor szabadulást hoztam nektek, újfent egymásnak estetek, emberi hősöket vagy magasztos eszméket emeltetek magatoknak, őket imádtátok, és rólam megfeledkeztetek, visszatértetek régi, bűnös útjaitokhoz. Nem volt-e igazságos hát, hogy újra bajt küldtem rátok? ([Más tintával hozzáfűzött széljegyzet:] Nem inkább az lett volna igazságos, hogy eltöröljelek benneteket a föld színéről?)
Számotokra múltatok csupán a gőg fürdője vagy az önsajnálat tengere lett – de sohasem hozta meg a megtérés gyümölcseit a jelenben! Miért révedsz múltadba, ha nem fakadnak belőle jó tettek jelenedben? Ó, népem, miért nem fordulsz hozzám végre? Miért nem fordítod a szívedet felém? ([Más tintával írt széljegyzet:] Légy átkozott, népem, mert csak szavaiddal tisztelsz engem, de szíved távol marad tőlem!) Méltán büntetlek most, de még most is süket a füled szavamra! – mondja az Úr. – Zihálok, mint a szülő asszony, keblemben a harag tüze lobbant fel népem iránt – de csillapodj lelkem, hiszen népem perre szállt velem, és a pert végig kell vinnem…
Azt mondod hát, népem, hogy az időben előre tekintve, a jövendőre is elég szenvedésben volt már részed… De vajon hogyan képzeled a jövendőt, én népem? Milyen jövendőt képzelsz magadnak? Része vagyok-e én ennek az álomnak, melyet jövendődnek hívsz? Hát nem tudod, hogy nélkülem semmi vagy? Hát nem tudod, hogy én hoztalak ki a jeges tundráról és én telepítettelek le itt, a tejjel-mézzel folyó Kárpát-medencében? Mit képzelsz a jövőről? Hogy te téríted vissza Európát hozzám? Nélkülem? Nem inkább neked kellene előbb hozzám térned, én népem?
Jól hallom most hamis prófétáid érvelését? Azt mondják, nevemmel kezdődik az új alaptörvény? Nemde inkább szívük alaptörvényének kellene nevemmel kezdődnie elsőként? Vajon népemből hány ember szívébe van most bevésve szent nevem? Vajon népemből hányan tartják meg törvényeimet, parancsaimat, melyeket azért adtam, hogy életük legyen és bőségben legyen? Ó, ez a nép csak ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem! Hát nem érdemelné meg a halált? S a sírt hol nemzet süllyed el (más, erkölcsös, kedvem szerint való) népek veszik körül!? – mondja az Úr.
Jól hallom, azzal merészelsz érvelni peredben, hogy alaptörvényedben a fogantatástól kezdve véded az életet? Azt hiszed, meghatódom ettől? Nézz már magadba! Hát nem tudod, hogy évi 90 ezer születésre 40 ezer abortusz jut ebben az országban? Vagy azt hiszed, én nem olvasom a statisztikákat, melyeket oly akkurátusan készítesz? Azt hiszed, megelégszem szép szavaiddal, és a tetteid, melyek a szívedből fakadnak, már nem érdekelnek? Nem olvastad vajon, hogy nem mind, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, jut be országomba?
Ne kívánj velem perbe szállni, én népem, mert csak veszítesz! Nem tudod, hogy előttem nem állhat meg senki emberfia? Nézz magadba, nem látod, hogy halált érdemelsz? De én azt akarom, hogy élj! Fordítsd hát felém szívedet, hogy élhess! – mondja az Úr.
Ne hallgass hamis prófétáidra! Hamis illúziókba ringatnak vagy félreértelmezik üzeneteimet… Azt mondják, a gonosz erők azért támadtak rád, mert te a jó ügyet képviseled… Jöjj, és ítéld meg magad, vajon igazuk van-e! [… itt hiányzik néhány mondat…] Nem inkább én küldtem rád a világ hatalmait, hogy megtérj végre? Térj meg hát, népem, és leveszem rólad az átkot! Térj meg, népem, és akkor valóban te fogsz világítani a nemzeteknek!
Azt mondják: ne félj, te Mária országa vagy! Mária nem fogja hagyni, hogy elbukj! Jöjj, és ítéld meg magad, vajon tényleg Mária országa vagy-e! Mária igent mondott, hát a te igened hol van? ([Más tintával írt széljegyzet:] Tán úgy véled, süket vagyok, hogy nem hallom az igened?) Nem veszed észre, hogy régen elhagytad már királynődet? Mint dacos gyermek nyivákolsz égi édesanyádhoz, követelőzöl, dühösen toppantasz lábaddal a földön, és földhöz vered magad: Én ezt akarom! Hát nem tudod, mit tesz ilyenkor a jó édesanya? Vajon meghallgatja-e akaratos kölyke követelőzését? Nem inkább a hideg vízzuhatag alá vezeti őt, hogy lecsillapodjék? Miért nem veszed észre, én népem, hogy most is a hideg zuhany alatt állsz? Mária, kedves leányom, örömest a királynőd lenne újra, ha végre felnőnél hozzá, és vállalnád, hogy az alattvalója legyél! Hogyan kormányozzon egy királynő nyivákoló gyermekekkel? Szedd össze magad, én népem, légy alattvalója a királynőnek, és akkor élni fogsz, mert a királynő maga fog gondoskodni rólad! ([Más tintával beszúrt széljegyzet:] De ó, könnyebb, kényelmesebb tehetetlen gyermeknek maradnod, mint változtatni utaidon!)
Azt mondják, Szent István országa nem szűnhet meg! Azt mondják, a Szent Korona oltalma alatt állsz! Szent István nem fogja hagyni, hogy elveszítsd szuverenitásodat. Ostoba népség! Hát azt hiszitek, hogy olyan fontosak nekem az ősi országhatárok és a nemzeti önrendelkezések? Nem olvastátok tán az Írásokban: szememben a nemzetek sorsa annyi, mint vízcsepp a vödrön? Azt hiszitek, kiválasztottak vagytok? Vajon megóv-e benneteket kiválasztottságotok, amikor rátok küldöm Babilon erőit? Vajon fennmaradt-e Jeruzsálem, amikor gőgösen pöffeszkedett kiválasztottságában? Értsd meg végre, én vagyok a világ Ura, enyém itt minden, s azt teszek vele, amit akarok. Most a nemzetközi pénzbirodalom, az Európai Unió, a spekulánsok az én kiválasztott eszközöm, hogy megfenyítsem velük népemet, hogy végre visszatérjenek hozzám, és élhessenek! Ne mutogassatok hát vádló ujjal rájuk, miközben abban tetszelegtek, hogy ártatlanul bántanak benneteket a gonoszok! Figyeljétek inkább az emberiség történetét, és tanuljatok belőle! Olvassátok ki belőle, hogy mit üzen a történelem Ura! Lássátok a magatok számára: vajon nem az kap-e majd tőlem szent Koronát, aki megnyitja a szívét nekem? Azt akarom, hogy népem megújuljon: kezdjétek még ma, magatokon az újjászületést!
Ó, milyen ostoba az én népem! Vakságban szenved, és félrevezeti önmagát! Azt hiszi, ha sokezres békemenetet szervez, megfordíthatja a történelem folyamát. De csak perlekedik a népekkel, vajon hány (száz)ezren tüntettek a kormányzó hatalom mellett, és azt hiszi, a számoknak bármilyen jelentősége van! Hiábavalóság, mindez csak hiábavalóság! Az én népem eltávolodott tőlem, nem tudja már, hogy én, egyedül én vagyok a történelem Ura! Bálványaiban bízik, és nem Istenében, akitől elfordult…
Azt mondja népem, szervezzünk imahadjáratot, imádkozzunk éjjel-nappal, minél többen, és ez elég! Önáltatás! Szavaitok, könyörgéseitek csak pelyva, csak porszem az én szememben, mert én a szíveteket akarom! A szívből fakadó tetteiteket akarom! Ne áltassátok magatokat azzal, hogy imával változtathattok a dolgokon, ha közben a szíveteket távol tartjátok tőlem, ha rossz utakon jártok! Ostoba nép! Nyomorgatják az özvegyeket, az árvákat, a hitelterhek alatt görnyedőket, a hajlék nélkül nyomorgókat; meghamisítják a mérleget, elcsalják a tizedet jövedelmükből, gyűlölködve marják egymást mint a rossz testvérek, és közben buzgó imájukban reménykednek!
Ó, én kemény nyakú népem! Lám, perre hívtál a népek előtt, és most szinte magad mondod ki magadra a halálos ítéletet… [itt megszakad a szöveg folyama, egy nagyobb rész hiányzik, valószínűleg vérrel itatódott át a pergamen ezen része, viszont a tekercs végén egy újabb szövegtöredék így folytatódik…]
… bár elhagyott, mint vőlegényét a hűtlen menyasszony, én mégis kitartóan szólítgatom őt. Gyere, tubicám, gerlém, sziklahasadékban fészkelő galambom! Térj vissza hozzám, hagyd el sötét erdőben kanyargó utakon bolyongó szeretőidet, és jöjj ki velem a tavaszi ligetbe, ott megajándékozlak szerelmemmel, és újra az enyém leszel!
[Itt ér véget a szövegtöredék.]
