Keresztek, amelyeket magunk kerestünk magunknak

Elmélkedések

Nicolás Schwizer atya                                                                            07. szám – 2007. március 15.

Keresztek, amelyeket magunk kerestünk magunknak Ezek azok a keresztek, amelyeket nem Isten vagy mások kérnek tőlünk. Ezek a könnyelműség és felelőtlenség keresztjei, a hibáink és bűneink keresztjei. 1. Játék az élettel. Vannak felelőtlen emberek, akik azáltal teszik kockára életüket, hogy nem használják a biztonsági övet. Lehet, hogy tapasztalt sofőrök vagyunk, a valódi veszély azonban a többiektől jön. Az utakon rengeteg figyelmetlen, meggondolatlan ember ül a volán mögött. Vajon hányszor ússzuk meg baleset nélkül, ha mértéktelen alkoholfogyasztók, fáradtak, kockázatos manőverekre vállalkozók vezetnek, és hányszor kerüljük el az útra merészkedő állatok miatt bekövetkező a baleseteket?! Mindannyian ismerünk olyanokat, akik ártatlanul haltak meg, csonkultak meg vagy bénultak le. Egy amerikai mentős így fakadt ki egyszer: „Eddig talán 2400 balesetet láttam, de még sohasem kellett a biztonsági övet kicsatolnom balesetben megsérült utasnál.” Vannak anyák, akik az ölükben a gyermekkel vezetnek, és a biztonsági övük nincs becsatolva. „Az élet iróniája, hogy ezek közül az anyák közül sokan túlélik a balesetet, mert a gyermekük a testével fogja fel az ütést.” Mindazok, akik élvezik ezt a fajta keresztet, folytassák csak nyugodtan az öv nélküli autózást! 2. Játék az egészséggel. Amikor az ember fiatal, akkor az élet még csak jó mókának tűnik. Az idő múlásával azonban láthatóvá válik az érem másik oldala, a kereszt is. 2.1. A cigaretta. A reklám azzal hiteget bennünket, hogy a dohányzás bátorságot és önbizalmat önt belénk. Ugyanakkor a pszichológusok azt mondják, hogy a dohányos valójában nem mer szembenézni valódi önmagával. Önmaga mögé bújik el, és elmenekül az előtte álló konfliktusok és feszültségek elől. Végül pedig a fájdalmas betegség vagy korai halál keresztje vár rá. A cigarettával az a legnagyobb gond, hogy az általa okozott kár csak jó idő múltán jelentkezik, amikor már késő helyreállítani az egészséget. Valóságos ördögi csapda ez, mert erős függőséget hoz létre. Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik többször próbáltak felhagyni a dohányzással, de próbálkozásaik sikertelennek bizonyultak. Csak vasakarattal tudunk ugyanis megszabadulni ettől a rossz szokástól.

2.2. Az étel. Az étel, az étkezés sokak számára olyan csábítás, amely idővel nehéz keresztté válik. Hányan vannak, akik képtelenek diétázni, pedig túlsúlyos voltuk vagy orvosi okok miatt ezt kellene tenniük?! Ha evésről van szó, képtelenek visszafogni magukat, mert hiányzik belőlük az önfegyelem. Jó szándékuk mindig kudarcba fullad. A rabságuk erősebb, mint az akaratuk. Mindnyájan tudjuk, hogy egy nap a természet majd behajtja az árat, és akkor sajnálhatjuk, hogy rossz szokásokat követtünk a táplálkozásunkban. Kentenich atya szerint az ember testi bajai közül nagyon sok a gyomorhoz és a belekhez kapcsolódik. A probléma ott van, hogy mindent elfogyasztunk, amihez kedvünk szottyan, és ennek legtöbbje emészthetetlen. Ez nemcsak megnehezíti a szervezet működését, de meg is mérgezi azt. Milyen gyakorlati tanácsot tud Kentenich atya adni nekünk? (1) Ne egyél se túl sokat, se túl keveset! Csak azt egyed, amire szükséged van. (2) Ne egyél túl gyakran! Azt javasolja, hogy ne vacsorázzunk, vagy csak könnyű vacsorát együnk, mert a test nehezen fogja tudni mindet megemészteni. A német közmondást idézi fel nekünk: reggelizz, mint egy császár, ebédelj, mint egy király, vacsorázz, mint egy koldus. (3) Egyél lassan, vagyis alaposan rágd meg az ételt. A kapkodó, gyors evés nem egészséges. (4) Sohase egyél, amikor ideges vagy. Mindig nyugalomban, higgadtan egyél. Legyenek az étkezéseid a béke és az öröm alkalmai, nem pedig a vita, a veszekedés vagy a számonkérés időpontjai. Elmélkedést segítő kérdések 1. Használom-e a biztonsági övet, vagy úgy vélem, balesetek csak másokkal történhetnek? 2. Ha dohányzom, komolyan megpróbáltam-e leszokni róla? 3. Egyetértek-e a javaslattal, hogy nem jó másodszor is kérni az ételből? Előfizetéshez, véleményküldéshez, tanúságtételhez írjon a következő címre: pn.reflexiones@gmail.com Spanyolból angolra fordította: Carlos Cantú. La Feria-i Családszövetség, Texas, 022507

 

Út az életre...

Ezt még 2011-ben írtam, talán meg is jelent az Oázisban... Akkor már nagyjából túljutottam a depressziós rohamokon, megvolt a gyógyír a rámtörő borús hangulat-időszakokra.

Út az életre…

A férfiak életében is vannak „nehéz napok”, különösen ötven felé; napok, amikor semmi sem jó, még a jó sem az. Az asszony hibái, a gyerekek sutaságai százszorosra nagyítva, a kutya, a macska, a szomszéd, hogy a politikai-társadalmi folyamatokról ne is beszéljünk! Aztán „ment-é előbbre a világ”? Ha körülnézek, látok-e javulást, fejlődést? És mit tettem le én az asztalra? Semmit! Semmi sem jó ezen a világon, ebben a családban, ebben a házasságban… Hiszen tudtam én előre, hogy ez lesz! Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság!

Ezt az érzést persze ki is nyilvánítom a környezetem felé, mindenre van egy gyilkos, fölényes, „szellemes” bon mot. Mindez persze messze nem elég, hiszen mindeközben tudom, érzem, mennyire gonosz vagyok, mennyi fájdalmat okozok a körülöttem élőknek, és ez fáj, ez még jobban fáj, mint a világ – furdal ugyanis a lelkiismeret, de mégsem tehetek ellene semmit: hiszen oly sok mindenben igazam van (vagy mégsem?)… Csak már azért is! Igenis, jogom van hozzá, hogy rossz legyen a kedvem, hogy egyszer valaki (én) megmondja a tutit!

A sötét gondolatok így keringenek körbe-körbe, egymást erősítve, egyre mélyebbre húzva-süllyesztve, lefelé egy szörnyű, halálos örvénybe, néha napokon keresztül. Jóllehet megrémít az alattam tátongó fekete mélység, még sincs visszaút. A depresszió félelmetesen komoly csapda: maga a halál. Vajon ki ment ki engem ebből a halált hozó örvényből? Vagy ahogy a Házaspárok útja hetedik állomásának (Az emberélet útjának felén) kérdése fogalmaz: „mi ad erőt válságok idején”?

Az erőt a szabaduláshoz a mennyei Atya irgalmas szeretete adja. Ő az, aki rám néz, és azt mondja: tudom, hogy gonosz és romlott vagy, mégis gyere, fürödj meg, tisztulj meg napom fényében!

Hogy honnan tudom mindezt, honnan ismerem az Atya végtelen irgalmas szeretetét? Az életemben számtalanszor megtapasztaltam, hogy a követei, vagyis a feleségem, a gyerekeim, a családom tagjai, a barátok közvetítik felém. Látom ugyanis a feleségem, amint végtelen türelemmel, némán viseli gonosz megjegyzéseim tüskéit, nem szól, csak csendben szenved, nemcsak tőlem, hanem értem is, nem hagyja, hogy a rossz hangulat rá is átragadjon (ó, pedig hogy mennyire tud az ragadni!) – mert szeret! Úgy, ahogy a mennyei Atya, folyamatosan, rendületlenül, fogcsikorgatva, csak azért is…, és ez a szeretet egy ponton aztán kötéllé válik számomra, a mocsárban kapálódzónak, kötéllé, amelybe belekapaszkodhatok, és kirángathatom magam a mocsárból a szárazföldre, a halálból az életre, önmagam rabságából a másokért élés szabadságára…

Valahányszor átélem/átéljük ezt, valahányszor megtapasztalom, hogy feleségem ilyen módon a mennyei Atya szeretetét közvetíti felém, újra és újra megállapítom, hogy a feleségem az életet szolgálja (és védi). A szentségi házasságban ekképpen is „életet adunk, életet kapunk” (Házaspárok útja, 3. állomás).

Rendrakás

Elmélkedések

Nicolás Schwizer atya                                                                                 6. szám – 2007. március 1.

Rakj rendet a házban Az embernek időnként rendet kell raknia a házban: ki kell takarítania, meg kell javítania, ami szükséges, ki kell hajítania a szemetet, a haszontalan vagy szükségtelen dolgokat. Így tud aztán jobban, boldogabban élni. Az, amit a lakóházról elmondhatunk, még inkább érvényes a lelki világunkra. Tudjuk, hogy a nagyböjt a megtérés, a változás, a megújulás alkalmas ideje. Itt az idő, hogy rendet rakjunk az életünkben és a szívünkben. Észre sem vesszük, de egyre kevesebb figyelmet szentelünk az Úrnak, és a belső lelkiéletünk rendetlenné válik, elszegényedik. Az imádságot, vagyis az Istennel való gyakori kapcsolatot elhanyagoljuk, így teljesen lefoglalnak minket saját személyes ügyeink, a világi dolgok és gondok. Nem próbálunk növekedni, fejlődni a lelkiéletben, tehát vallásosságunk beáll egy szintre, sőt hanyatlani kezd. Azután fennáll a közönyössé válás vagy a lelki langyosság veszélye is. Ekkor megtörténhet, hogy Isten másodlagossá, harmadlagossá válik, sőt akár teljesen el is tűnhet az életünkből. Akkor aztán más istenek foglalják el a helyét a szívünkben. Ezek azok a bálványok, amelyekről a Szentírás is beszél, mikor azt írja: „Ne készíts magadnak bálványokat.” Egyre nagyobb függőséget hoznak ugyanis létre bennünk ezek a pótszerek, végül pedig rabságba taszítanak minket. Mik ezek a bálványok? Számos olyan bálványt ismerünk, amely elfoglalhatja Isten helyét az életünkben. A legismertebbek a pénz, az anyagi javak, a hatalomvágy, a szex és mindenféle zabolátlan vágy. Ám vannak kisebb istenek is, amelyek szintén uralkodni akarnak rajtunk, a teljes figyelmünket követelik; ilyenek például a munkától, az ételtől, italtól, televíziótól, a fogyasztástól való szenvedélyes függőség. Krisztus ma arra hív minket, hogy távolítsunk el minden bálványt a szívünkből, hogy egyedül Övé legyen az első hely.

Valami egészen hasonló mehet végbe nemcsak a szívünkben, de a családunkban is; például nem fordítunk elég időt a bensőséges beszélgetésre, és így egyre nehezebbé válik a másik megértése. Ekkor jön el a feszült csendek és durva viták ideje. Már nem keressük vágyódva az együttlét alkalmait, ugyanakkor kezdjük úgy érezni, hogy csak a felszínen találkozunk, mert többé már nem tudjuk megosztani egymással legbensőbb gondolatainkat. Nos, minden bizonnyal ekkor van itt a rendrakás ideje. Erre szolgál a nagyböjt: hogy Isten házát, az egyén szívének lelki templomát, az otthonunkat, az egyházat rendbe rakjuk. A nagy egyetemes Egyház és a kis otthon-egyház megtisztulásának az időszakáról van tehát szó. Isten az Ő Szavát és Kegyelmét kínálja számunkra, hogy irányt szabjon életünk rendbe rakásához. Ismeri ugyanis szükségleteinket és lehetőségeinket. Ismeri kényelemszeretetünket és a veszélyeket is. Parancsai a szeretet kifejezései, melyek felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtanak ahhoz, hogy rendbe rakjuk az életünket. Testvéreim! Ha nem kívánjuk erős akarattal és örömmel üdvözölni ezt a feladatot, előfordulhat, hogy maga Isten intézkedik, hogy felhívja rá a figyelmünket. Az Ő módszerei olykor igen meggyőzőek és erőteljesek lehetnek. Szeretete oly nagy, hogy nem habozik, amikor szeretetünk és figyelmünk visszaszerzéséről van szó, és azt látja, hogy hanyatlani kezdünk. Átgondolandó kérdések: 1. Hogyan tudnék rendrakáshoz fogni benső életemben? 2. Melyek ma a bálványaim? 3. Milyen az imaéletem? Van-e időm imádkozni? Véleményküldéshez, tanúságtételhez írjon a következő címre: pn.reflexiones@gmail.com Spanyolról angolra fordította: Carlos Cantú. La Feria-i Családszövetség, Texas, USA 022507 Magyar fordítás: Z. P.